Test vagy lélek

 

Álltam a pult előtt és néztem a hölgy melleit. Azaz, hogy a dekoltázsát. Vagyis még inkább azt sem. Csupán a mellkasát, merthogy a hölgy nem volt illetlenül öltözve, mégis, tudtán kívül többet mutatott meg önmagából, mint kellett volna.

Uralkodni próbáltam magamon, de a szemeimet vonzotta a látvány. Egyszerű fekete pólót viselt a fiatal hölgy, aki elém tette az ennivalót. Sürgött forgott és én újból és újból a mellkasát kezdtem nézni, pedig még csak az a rész sem látszott, amit dekoltázsnak nevezünk. Végre erőt vettem magamon és végleg elfordítottam szemeimet a látványtól. Csupán vágyat keltett bennem valami ez iránt a test iránt.

És ekkor eldöntöttem, hogy megírom végre ezt a gondolatot is, amelyet már régen meg kellett volna tennem. Ez a fiatal lány nem tehetett arról, hogy bennem ilyen érzéseket keltett. Valami megfogott a testében. De mi van akkor, amikor fiatal és nem fiatal nők, tinédzserek többet mutatnak magukból, mint kellene, és még csak nem is véletlenül.

Mi reánk férfiakra, hatással van a női test. De normális esetben - és itt az Isten szerintit értem normális alatt - férfi és nő szerelmet keres. Egymást keresik, leendő párjukat. De vajon nagyobb eséllyel talál-e szerelmet az, aki túl sokat, vagy akárcsak valamit is megmutat a testéből, mint az, aki szinte semmit? Gondoljuk csak végig!

Adott egy hölgy, aki csinos. De lehet akár nem túl csinos is. Vagy egyáltalán nem csinos. Azt gondolják, ő talán nem találhat magának társat? Tévedés! Az életben sokan találták már meg életük párját, még ha nem is voltak szépek. A szépség külső, szemmel látható dolog. És bizony mi emberek, hajlamosak vagyunk a szemünk után menni, pedig van szívünk is – érzelmek – és eszünk is. Mégis az eszünket sokszor elveszi a vágy. A testi vágy és a szépség utáni vágy. Pedig az, hogy mi a szép, egyéni ízlés kérdése is.

Ifjabb koromban a „Mekiben” dolgoztam. Egyszer, mikor új embereket vettek fel, az új dolgozók között volt egy szőke, alacsony, szélesebb arcú, kékszemű lány. Az orra pici, oldalról kissé lapos arc. Az alakja sem volt különösebben szép. Bennem semmit nem mozdított meg. Azonban az egyik barátom mesélte, hogy elkezdett neki udvarolni. Arról áradozott, hogy milyen szép ez a lány. Nem mondom, hogy csúnya volt, mégis döbbenten kérdeztem meg:

- Állj! Állj! Várj csak! Attila… te most komolyan mondod, hogy ez a lány tetszik neked?                     

- Szerintem ez a lány gyönyörű! – mondta teljes átéléssel és őszinteséggel.

- Hát, öregem… akkor ennyire igaz volna, hogy ízlések és pofonok különböznek!   

És vajon akit szeretünk, sokszor nem látjuk-e szépnek, még ha tudjuk is, hogy nem tökéletes, mint ahogyan mi magunk sem vagyunk azok? Aztán ahogy kezdünk mélyebbre ásni, szembesülnünk kell azzal az Isteni paranccsal is, hogy „szeresd…”. Hűha! Ha parancs, akkor nem érzelmi kérdés és nem a kedvünktől függ. És valószínűleg végre is hajtható utasítás.

Na de térjünk vissza az adott hölgyhöz. A hölgy tehát csinos, de nem hibátlan. Vannak jellembeli hibái is. Miért ne lennének? Mégis, mint a legtöbb nő, társat szeretne magának. És valami miatt azt gondolja, hogy ha többet mutat meg magából, fog is találni. Tegyük fel, hogy szép combjai vannak és szép alakja. És a rím kedvéért tegyük fel, hogy szép combjait ki is rakja. Rövid szoknya és a többi. Vajon nem az a férfi fog elsőként odamenni hozzá, aki ezt a szépséget magának akarja megszerezni? Részesülni akar belőle. Másodlagossá válik, maga a hölgy személye. Természetesen arra is gondolhatnak mindketten, hogy lesz még időnk egymást megismerni, csakhogy az egész találkozás alapja a testtől indul el. És nagy valószínűség szerint ott is végződik majd. Nem állítom, hogy ebből nem lehet szerelem, de kevésbé hiszem ennek komolyságát.

Ellenben, ha egy másik hölgy, aki csinos, de kevesebbet mutat meg a testéből, nagy eséllyel találkozik majd olyan férfiakkal, akik elsőként ő magába, a személyébe botlanak majd bele és nem a testébe. Beszélgetni kezdenek, kezdik egymás jellemét, személyét felfedezni, megismerni. Az elsődleges vágy, maga a személyiség lesz, amit valaki vagy megszeret csupán barátként, vagy szerelem lesz a dologból. Érdemes mindent magasan az erkölcsi alapokra építeni, aminek sarokköve, maga Jézus Krisztus.

Aztán beszélnünk kell még olyan dolgokról, mint a smink használat, vagy a dezodorok, a haj festése. Na azért nem kell azt hinniük, hogy valami középkori erkölcscsősszel találkoztak. Nem, nem. Csupán logikai alapon kell megközelíteni a dolgokat és mindjárt megértik.

A testszag. A tudomány is vizsgálta már azt, mennyire fontos, hogy az emberek egymás szagát érezzék és a párválasztás szempontjából kiemelkedő fontosságú az, hogy ne fedjék el saját szagukat – nem bűzüket – leendő partnerüktől. Egy görög bölcs szerint; „A test legjobb illata, ha egyáltalán nincs illata”. Magyarul fürödjünk. A parfüm tulajdonképpen a másik félrevezetése. Vagy a saját bizonytalanságunk, félelmeink megmutatkozása, amihez sok esetben az adja az alapot, hogy az emberek hajlamosak egymást megszólni, egymásra rosszindulatú megjegyzést tenni. (Adott esetben mások megszólása fakadhat a saját bizonytalanságukból, vagy abból, hogy valamikor őket is megszólták. És így tovább vissza, a végtelen múltba.)

Hajfestés. Ugyan minek? Csak egy megoldást találtam; unalom. Ja nem! Még egy. Feltűnni akarás. És már hallom is. De hát őszülök!! Na és? Vajon miért szégyen az? Régen nem volt az. Most miért? Mert szégyelljük a kort, az öregséget. Normális dolog ez!?

Smink. Ugyanaz lényegében, mint az előző kettő. El akarjuk fedni a valóságot. Hazudozunk a másiknak. Hallottam egyszer valakit, hogy azt mondta: „Így összeszedettebbnek érzem magam”. Ettől? De, rendben. Legyen. Nekünk férfiaknak miért nincs erre szükségünk? Talán mert az ok a bizonytalan női lélekben keresendő. És ennek megóvásáért – tehát a nők lelkéért - embertársaink sokat tehetnének. Nemegyszer magára fest a nő egy olyan arcot, ami nem is ő. (Ezt szó szerint értem!) Elfedjük az öregedés jeleit, nyomait. Elismerést akarunk nőtársainktól és a férfitársaktól. „A nők egymással versengenek” - mondta egyszer egy nőismerősöm.

A szemöldök kiszedése. Ezt fel sem tudom fogni. Rendben, hogy valaki nem akar „Brezsnyevi szemöldököt”, de ne mondja nekem minden nő, hogy neki is sűrű, összenőtt szemöldöke van, mert ehhez képest, nagyon sok nő tépkedi a szemöldökét, hogy aztán valami nevetséges, ostoba és borzasztó dolgot tetováltasson a homlokára. Megfigyelték már, hogy az óriásplakátokon és a magazinokban a legtöbb modellnek szép, szabályos, természetes a szemöldöke? Talán azért, mert a fotósok tudják, hogy nem érzik majd természetesnek az emberek a vékonyra szedett vagy tetovált szemöldököt.

Szőrtelenítés. Mondanám, hogy; „mit fognak még szőrteleníteni a nők!?” Mindent. Hiszen már a férfiak is elkezdték. A „természetesség nevében” eltűnt a szőrzet a hónaljról, a lábról, a nemiszervekről, és mint az előbb már szó volt róla, a szemöldökről és a fejről is. Nem mintha nem lennének olyan nők, akik kopaszan is szépek, mert vannak, de mégsem ez az igazán nőies. Kérdezzék csak meg a férfiakat! Mondom, a Férfiakat. Mert, hogy ki a Férfi és mitől Nő a nő, azt szintén Isten határozza meg, nem pedig a mi állandóan ingadozó, divatozó érzéseink. „Az asszony a haját fátyolként kapta.”

Tudom, hogy már régóta sminkelik magukat a nők. Legalábbis bizonyos társadalmi osztályok, akik ezt megtehették, már régóta. De hadd mondjak el valamit. Harminc-negyven évvel ezelőtt a tinédzserek még nem festették magukat, nem volt műszempillájuk. Mégis szépnek láttuk őket és szerelmesek voltunk beléjük. Házasságok születtek. Vajon, hogy lehetett ez?

Smink nélkül.

                                                                                Johanan

Oldal: Test vagy lélek
Karácsony a legszebb ünnep! - © 2008 - 2024 - szenteste.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat