Mennyei életképek

 

 Az asztal, ott állt a fal mellett, közvetlenül az ablak alatt.

Nem volt szükség, hogy az ablak alatt legyen, hiszen a szobában mindig nagyobb volt a világosság, mint kívül. Valójában akkora, hogy kiszorította a kívül való fényt. A kinti fény, szinte sötétségnek hatott a benti világossághoz képest.

No, de… ott volt.

Az aranykeretes, díszes, színes üveggel készült ablak alatt.

Ezen az asztalon voltak az Úrnak, mindenféle dolgai, szerszámai. Ezen az asztalon készítette mindenféle csodálatos teremtményeit, alkotásait s az élethez valókat is erről adta teremtményeinek.

Egy alkalommal, éppen valami új alkotáson dolgozott, mikor Gábriel lépett be hozzá. Leborult az Úr előtt, aki köszöntötte, majd odaállt mellé, és szemlélődni kezdett a készülőben lévő remekek között. Hirtelen meglátott valamit. Felvette az asztalról, majd nézegetni kezdte. Elmosolyodott és megcsóválta a fejét, meg egy picit felhúzta a szemöldökét is a csodálkozástól.

Az Úr nem szólt semmit, pedig a szeme sarkából jól látta hogy s mint nézelődik a híres angyal. Ő is elmosolyodott.

Gábriel megnézegetett mindent jó alaposan, aztán megint csak kezébe vette az előbbi alkotást. Megint megcsóválta a fejét, aztán megrántotta a vállát, és visszatette az asztalra. Már indult volna kifelé, hogy a dolgai után nézzen, de mégsem bírta megállni szó nélkül:

- Uram!

Az Úr megint elmosolyodott. El is fordult egy kicsit, Gábriel nehogy meglássa mosolygását, aztán komolyságot erőltetve magára, megfordult:

- Igen fiam?

Az angyal szabódott egy ideig, de aztán csak kibökte:

- Ne haragudj Uram… én jól tudom, hogy te mindent jobban tudsz mint mi, de… de ez mégis mi lesz? – kérdezte és karjait széttárva, fejével a különös alkotás felé intett, arcán értetlen mosollyal.

Az Úr komótosan odasétált és arrafelé nézett, amerre Gábriel intett, mintha csak most látná, hogy mit is nézegetett.

- Ja, ez? Egy lélek.

Az angyal megzuhant vállakkal, megroggyant térdekkel nézett az Úrra, döbbenten.

- Ez. Egy ember lelke – mondta kétkedő hangon.

Az Úr közben elfordult, hogy Gábriel ne lássa az arcát, és halkan göcögve felnevetett, látva az angyal elképedését.

- Hát, ne haragudj Uram, de láttalak már sokféle emberi lelket alkotni, de ilyen furcsát még sosem készítettél – mondta levegő után kapkodva. Hát… bocsáss meg, de ez még csak nem is szép.

Az Úr most visszafordult, és nem bírta tovább, elnevette magát:

- Nem szép? Hahaha… hahaha…

A szemei könnyezni kezdtek a nevetéstől.

- Hát tudod fiam… hahaha… tudod fiam, a szépség az egy érdekes dolog. Ki mit lát szépnek.

- Na gyere, megmutatom! – mondta és közben megtörölte a szemét.

- Hahaha… még hogy nem szép – csóválta meg a fejét, még mindig nevetve.

Az angyal mellé lépett, aki kétkedő arcot vágott.

- Ezt így kell fogni, és így kell nézni – magyarázta az Úr, és megmutatta, hogyan tartsa Gábriel, és honnan nézzen rá.

Az angyalnak kikerekedtek a szemei a meglepetéstől. Először nem is tudott megszólalni.

- Nahát… ez milyen szép! – nyögte ki végre. Döbbent arccal nézett az Úrra.

Bocsáss meg Uram! Ezt sosem gondoltam volna.

- No, de várj csak! - mondta az Úr, és elővett valamit az egyik fiókból. Ez így még csak egy fél. És így lesz egész.

Odavitte Gábrielhez, és megmutatta. Az angyal megfogta, körbeforgatta, nézte így, nézte amúgy. Megint csak értetlenül bámult, de már nem szólt inkább semmit.

Az Úr, látva tanácstalanságát, megint elnevette magát.

- Ezt meg így kell fogni, és így kell nézni. Megmutatta hogyan.

Az angyal csak annyit mondott:

- Óh…

Az Úr kivette a kezéből.

- És így lesz egész. - megfogta, és összeillesztette a két darabot – Egy férfi és egy nő.

Gábriel gyönyörködve nézte, a szemei elnedvesültek.

- Házasság? Tehát férj és feleség lesznek? – kérdezte elmélázva. – Kíváncsi volnék a gyermekeikre.

- Hát… az egyik így fog kinézni – persze csak a lelke – tette hozzá és egy darab papírt vett elő. Gyors mozdulatokkal rajzolt valamit, majd odanyújtotta a papírt Gábrielnek.

Az angyal ránézett a papírlapra és a szemei könnyezni kezdtek.

Leborult, hogy Istent imádja:

- Uram! Mennynek és földnek teremtője. Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! – csorogtak a könnyei a meghatottságtól.

Az Úr megnyugtatólag a vállára tette a kezét:

- Ejnye, no. Hiszen ez még csak a vázlat – és mosolygott.

Gábriel felegyenesedett:

- Én miért nem tudok ilyeneket készíteni?

- Dehogynem tudsz. Hiszen a múltkor is milyen szép dolgokat alkottál – dicsérte meg bátorítólag az Úr. Aztán hamiskásan mosolyogva és a szeme sarkából nézve Gábrielre, hozzátette:

- Elfelejted, hogy egy örökkévalóságnyi előnyöm van.

Az angyal elmosolyodott, aztán sóhajtva mondta:

- Múltkor láttam amit Rafael készített. Hát… az igazán szép volt.

- Érdekes – tűnődött az Úr. Rafael ugyanezt mondta a te munkádra, és ugyanígy kétségbe volt esve. Azt mondta, hogy: „Neki ez nem megy.”

Gábriel elmerengve kérdezte:

- Valóban? – aztán hozzátette – Rafael mindig sokat bátorított.

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és belépett Rafael. Köszöntötte az Úristent, majd odalépett Gábrielhez és átölelték egymást.

- Éppen rólad beszéltünk – mondta az Úr, Rafaelhez fordulva.

- Tényleg? – nézett rájuk az angyal érdeklődéssel.

- Igen. Gábriel éppen azon szomorkodott, hogy miért nem tud olyan szép dolgokat alkotni, mint te.

Rafael szemei felragyogtak.

- Hát tetszett?

- Persze – mondta Gábriel – nagyon szép munka.

Rafael csodálkozva nézett Gábrielre.

- Pedig én mindig csodáltam, hogy te milyen ügyes vagy.

- Látjátok – szólt közbe az Úr –, egyiktek ügyesebb, mint a másik. - Hiába, az én fiaim! – sóhajtotta a fejét ingatva, miközben egy lelkecskét helyezett az élet asztalára.

Elnevették magukat, majd érdeklődve figyelni kezdték a kis teremtményt.

Beszélgetéssel töltötték a további időt, ha ugyan lehet ilyet mondani, hiszen az időnek itt nem volt jelentősége.

Lassan egyre többen lettek, mert mindenféle rangú és rendű angyal gyűlt a szobába. Kicsik és nagyok, tanulni vágyók, és akiket csak a kíváncsiság hozott erre. Legtöbben az élet asztala körül álldogáltak, vidáman beszélgetve, nézdegélve.

Az Úr odalépett az asztalhoz, és egy újabb teremtményt helyezett el rajta. Néhányan vidáman tapsikoltak, és valaki megjegyezte, hogy milyen aranyos kis lényecske. Az Úr elmosolyodott, és szeretettel nézegette a milliárdnyi kis teremtést.

Egyszer csak észrevette, hogy az egyik teremtmény, túl közel merészkedett az élet asztalának pereméhez. Figyelte a kis lelket, látva, hogy egyre veszélyesebb helyzetbe kerül, már-már zuhanni kezd. Már éppen mozdult volna, mikor Gábriel hirtelen odalépett, elkapta, és az asztal közepére tette, egy bővizű patak mellé. A többiek csak most vették észre, milyen veszedelemben forgott a kis teremtmény, és elismerő örömmel felbolydultak. Az Úr pedig örömmel felkiáltva, szeretettel csapott Gábriel vállára:

- Ugye mindig mondtam, hogy ennek a Gábrielnek nagyon jók a reflexei!

És szeretettel nézett végig minden gyermekén.

 

                                                                               Johanan

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Mennyei életképek
Karácsony a legszebb ünnep! - © 2008 - 2024 - szenteste.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat