In the bleak midwinter

 

 

„A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.”

 

                                                                           I.Korinthus 7.3-4.

 

 

                                  A szövetség lényege

 

- Drágám!

- Hm…? – dünnyögött kérdően a férfi, le sem véve szemeit a képernyőről.

- Mikor csinálod már meg a széket?

- Mmm…mi… mi van?

Hirtelen, mintha álomból ocsúdna, nézett fel a kanapé mélységéből feleségére.

- A szék. Még mindig nem javítottad meg a széket, ami szétesett.

- Három hete gyötörsz mindennap ezzel a szék dologgal! – csattant fel a férfi hangja ingerülten.

- Három hete esett ki a szék lába – válaszolta az asszony nyugodtan.

- Jó, jó, majd holnap megcsinálom! – válaszolt még mindig ingerülten a férfi.

- Három hete ezt mondod mindennap – válaszolt az asszony még mindig nyugodtan.

- Tényleg? – kérdezte a férfi tűnődve, felesége szemeit nézve, aki ezen közben leült vele szemben a szőnyegre és némán bólogatott.

- Hát te is csak ígérgeted a…

- Mit is? – vágott közbe az asszony.

- Hát aaa…aaa… És különben is. Miért kiabálsz?

- Te kiabálsz, édesem.

A férfi megfeledkezve a távirányítóról, lebiggyesztette a szája szélét és a mennyezetet kezdte bámulni, majd megszólalt:

- Tényleg.

- Szóval mi is az, amit nem tettem meg? – tért vissza a tárgyra az asszony. – Három hete nincsen tiszta ruhád? Vagy a gyerekeknek? Három hete nem főzök talán? Hm… ez jó ötlet. Amíg nincs szék, nincs étel – mondta, majd felkelt a földről és elment zuhanyozni.

A férfi felemelte a távirányítót és újra belemerült a képernyőbe.

Nagyjából két óra elteltével hagyott fel a tévézés adta zsongulás lehetőségével. Időnként megkorduló gyomra is segítségére volt ebben, jelezve az idő múlását. Lekapcsolta a készüléket, majd a nem messze álló fotelbe dobta a távirányítót. A távirányító pont az egyik végével érkezett a fotel párnázott ülésére, pattant egyet aztán szépen ívelt ugrással a szőnyegre érkezett.

- Ahh… - nyögte a férfi kelletlenül hajolva utána, hogy ismét a fotelbe dobja. Ezúttal sikerült.

Nyújtózkodva indult a konyha felé. Még be sem lépett, máris kérdezte:

- Mi az ebéd?

Ám a konyhában nem volt senki.

Ösztönösen indult a tűzhely irányába, de félúton megtorpant.

A tűzhely üresen állt, edényeknek nyoma sem volt.

Egy pillanatra értetlenül bámult, majd elindult a hűtőszekrény felé, ám megint csak megtorpant.

- Nem. A hűtőben nem lehet. Még ki sem hűlhetett – morfondírozott hangosan.

Aztán mégis kinyitotta a hűtő ajtaját.

Hiábavaló mozdulat. Semmi.

Bement a gyerekek szobájába.

Két gyermekük békésen játszadozott, harmadik gyermekük Döniz, az ablak alatt a falnak dőlve olvasott.

- Anya hol van? – kérdezte őket.

- Elment sétálni. Azt mondta, beugrik Ildiékhez is – válaszolta Döniz.

- És az ebéd? Itt hagyott minket ebéd nélkül? – kérdezte döbbenten. – Már elmúlt három óra.

- Mi ebédeltünk már – szólaltak meg egyszerre, és most a másik két gyerek is felnézett a játékból.

- Mit ettetek?

- Hát szendvicset! – vigyorogtak a gyerekek. - Anyu mondta, hogy „ma szendvicset főzött”.

- Szendvicset főzött… – ismételte meg a hallottakat, most már kissé dühösen. – Ha ha! Hű, de vicces!

Behajtotta maga után az ajtót, és visszament a konyhába.

A hűtőhöz lépett, kinyitotta az ajtaját és keresgélni kezdett. Kutakodott egy keveset, majd az asztalra dobott valamit. Újabb kutakodás kicsit hosszabban, majd ismét puffant valami az asztalon. További kutakodás a fiókokban, elégedetlen mormogás, puffanás az asztalon. További kutakodás, dühös mormogás. Ezúttal nem puffant semmi az asztalon. Csalódott, reménytelen arccal fordult meg, s közben vállával belökte a hűtőajtót. Az asztalon, fázósan hevert a papírba tekert felvágott, némi sajt és egy uborka. Leguggolt az egyik konyhaszekrényhez, benézett a polcra. Talált egy tubus mustárt. Azt kivette és dühös mozdulatokkal nekilátott szendvicset készíteni. Közben, és még utána is azon járt az agya, hogy majd hogyan leckézteti meg az asszonyt, ha hazajön.

De az asszony csak nem jött.

Hat óra elmúlt. Aztán hét óra. Kezdtek szertefoszlani a „leckéztetés” képei benne. Nem számított arra, hogy ilyen sokáig elmarad.

Fél nyolcra jött haza.

Megmosta a kezét és azonnal vacsorához hívta a gyerekeket. Neki is beszólt a szobába mosolyogva, jókedvűen, mintha mi sem történt volna.

- Gyere vacsorázni! - aztán máris kifordult az ajtón. És amíg a gyerekek vacsoráztak, ő megfürdött.

Azért se! – gondolta, és ágyazni kezdett.

 

 

                                                        *

 

 

Dühösen, durcásan feküdt az ágyban a fal felé fordulva.

Csak az éjjeliszekrényen álldogáló lámpácska világított vidám, hangulatos kis fényével, nyugodt félhomállyal töltve be a szobácskát.

Az asszony most jött ki a fürdőszobából felfrissülten. Sóhajtva, mosolyogva bújt oda a férjéhez.

- Ah… most mi van? – mordult rá a férfi az asszonyra bosszúsan.

- Tudod jól mi van – búgta az asszony a férfi fülébe, miközben hátulról átölelte.

A férfi hökkent döbbenéssel kiáltott föl.

- Miii vaaan!?

- Hogyhogy mi van? – búgott még mindig a gerle.

A férfi még egy pillanatig meredt szemekkel bámulta a falat maga előtt, majd hirtelen a felesége felé fordult az ágyban.

- Te most szerelmeskedni akarsz? – nézett a feleségére hitetlenkedve.

- Miért? Te nem akarsz? – kérdezte amaz, ártatlan arccal nézve vissza a férjére.

A férfi dadogni kezdett.

- Na, á… állj. Állj! Ha jól emlékszem, veszekedtünk. És a nők, nem szoktak szerelmeskedni, ha otthon nincsenek rendben a dolgok. Legalábbis ezt szokták mondani a női lélek nagy ismerői. És ez nekem sem megy, tudod jól. Aljasnak érezném magamat, ha ilyen állapotban közelednék feléd. Úgy érezném, hogy kihasznállak.

- Veszekedtünk? – kérdezett vissza az asszony, és tűnődve, elgondolkodva nézte maga előtt a paplant.

- Hát nem veszekedtünk? – kiáltotta a férfi két kezét széttárva és nyomatékosan nézett a felesége szemébe.

- Én nem veszekedtem - mondta az asszony tágra nyitott szemekkel, ajkát lebiggyesztve.

Olyan vicces arcot vágott, hogy a férfi majdnem elnevette magát, de a mondat hallatán megint csak dühös lett.

- Nem veszekedtünk? Ha jól emlékszem, nem készült el az ebéd. És a vacsora sem. Én meg nem raktam össze azt a nyomorult széket. Hát nem veszekedtünk?

- Nem. Nem veszekedtünk – válaszolta az asszony nyugodtan, és enyhe mosoly bujkált a szája sarkában és a szemében. - Nem végezted el a dolgod, ezért aztán én sem végeztem el a dolgomat. Ez nem volt veszekedés – tárta szét a kezeit, és ártatlan arccal nézett férje szemébe.

A férfi egy pillanatra tátott szájjal nézett, majd magából kikelve talpra ugrott és hangosan beszélni kezdett.

- Na, ezért! Látod? Hát ezért nem tudjuk mi férfiak megérteni a nőket! Mert olyan érthetetlenek vagytok! Kiszámíthatatlanok! Mint a tavasz! Egyszer eső, egyszer hó, aztán néha kisüt a nap! Minden férfi… Nem! Mindenki tudja, hogy mi az a veszekedés! De te…te még ezt is átformálod! Megmagyarázod, hogy mi is az a veszekedés! Képes vagy átírni az értelmező szótárat is ha kell, csak hogy neked legyen igazad!

Szinte toporzékolt már. Az asszony azonban mosolyogva nézett rá továbbra is, majd szerető hangon megszólalt:

- Na, ülj már ide te butus. Mindjárt elmagyarázom…

- Nem ülök! – vágott közbe dühösen a férfi, és leült az ágyra.

Az asszony közelebb húzódott és finoman végigcirógatta férje hátát, aki erre hirtelen megrándult ás felkiáltott:

- Ne csikizz! – és megint majdnem felnevetett, de igyekezett a helyzethez illően úgy kinézni, ahogyan ez egy igazán dühös férjhez illik.

Az asszony erre átölelte hátulról.

- Na, mondjad, hallgatlak! – szólalt meg ismét a férfi, de már valamivel enyhébb hangon, mert jóleső érzés volt, hogy a felesége átölelte.

- Hát, szóval. Arról van szó, hogy Pál apostol…

A férfi hirtelen megdermedt.

- Csak nem akarsz nekem teológiai fejtegetésekbe bocsátkozni? – vágott közbe elképedten.

- Csak várj légy szíves! Hallgass végig, és mindent megértesz, sőt igazat fogsz adni nekem.

A férfi elhallgatott. Némán füstölgött magában, de azért figyelt.

- Szóval Pál apostol azt mondja: „A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.”

A férfi bólogatott.

- Azért mert nézeteltérés támadt közöttünk, nem kell, és nem is szabad visszatartanunk magunkat egymástól. És én nem is haragszom. Egyszerűen jogosnak látom, hogy én is sztrájkoljak. Ettől még szeretlek és vágyom arra, hogy veled legyek.

A férfi odafordult a feleségéhez.

- Értem. Tehát nem akarod, hogy azzal büntessük egymást, hogy nem vagyunk együtt, csak mert valamit nem teszünk meg, ami a másik számára fontos.

- Pontosan. A két dolog között, nincsen semmiféle logikai összefüggés.

A férfi egy ideig merően nézte a feleségét, majd hirtelen megszólalt:

- Utálom, hogy okos vagy – mondta, de a szemei mosolyogtak.

- Szóval legyek inkább ilyen? – kérdezte az asszony, azzal feltolta az orrát ujjaival, szemei alatt pedig lehúzta a bőrt és bégetni kezdett.

- Fúúj! Ezt ne csináld! – kiáltotta a férfi nevetve-borzadva.

Az asszony is elnevette magát..

- Nem is igaz, hogy utálod, hogy okos vagyok.

- Tényleg nem igaz.

- Ma már harmadszor adsz nekem igazat.

- Tényleg?

- És negyedszer mondod azt, hogy „tényleg”.

A férfi elgondolkodott, aztán megszólalt:

- Tényl…

Hirtelen elharapta a szót, de az asszony már közbe is kiabálta:

- Ötödször!

És diadalmasan magasba emelte a karjait.

A férfi elkapta, átölelte, és az ágyra döntötte.

Szerelmesen nézték egymást, aztán a férfi megszólalt:

- Tulajdonképpen tetszik, hogy így viselkedtél. Nem zsaroltál érzelmileg, sem egyéb más módon. Nem kell azt gondolnom, hogy nem szeretsz. Csupán azt várod, hogy megtegyem a magam részét a házasságunkban.

- Hát nem ezért szövetség a házasság? – kérdezte az asszony mosolyogva.

A férfi még szeretett volna mondani valamit, de felesége csókja beléfojtotta a szót. Valami mély dolgot értettek meg a szeretetről.

A szék másnap elkészült.

Az ebéd is.

                                                                             

                                                                                    Johanan

 

 

Oldal: A szövetség lényege
Karácsony a legszebb ünnep! - © 2008 - 2024 - szenteste.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat